Gergő felállt kedvenc padjáról, mert a Balaton felől támadt szél felborzolta tankönyvének lapjait. A kikötőtől a Helikon parkon átvágva indult vissza a kollégiumba, amikor megpillantotta a lányt. A vén platánok tövében ült, mint valami látomás, és olvasott. Mieko Kawakami – Breasts and Eggs állt a púderszínű könyvborítón. Mintha csak Tokió belvárosából pottyant volna Keszthely közepére fancy ruházatában. Térdig érő, skótkockás szoknyája alól előbukkanó vékony lábain ormótlan fekete bakancsa a manga kultúra szeretetéről árulkodott. Sötét, kötött pulóvere talán kissé indokolatlannak tűnt a langymeleg, tavaszi napon, de az elejére hímzett Minnie egér minta applikált masnija, a szoknyához hasonló anyagból, igazolta viseletét. Bájos arcát fekete Kleopátra frizura fogta keretbe, melynek tetején egy bohókás svájcisapka egyensúlyozott.
Gergő elsétált előtte, majd kissé távolabb, egy hasonlóan viharvert padra telepedett le. Jobban szeretett a zöldben készülni a vizsgáira, mert szobatársai egytől egyig hibbant alakok, folyton csak a pián és a csajok hajkurászásán jár az eszük. Hamar kiderült, hogy nem csak a koleszben képtelenség a tananyagra koncentrálni, de itt is folyamatosan felnézett a jegyzeteiből, hogy a tőle tíz méterre ülő lányra szegezze tekintetét. Elnevezte Miekónak a kezében tartott regény szerzője alapján, bár az sem kizárt, hogy ez férfinév. Amikor Miekó felemelte fejét, hogy szemét pihentesse, vagy az olvasottakon gondolkozzon elrévülten, Gergő hirtelen tanulmányiba mélyedt, mint aki csak véletlenül ült keresztbe az ülőkén, éppen szemben a lánnyal. Pár perc múlva ismét azon kapta magát, hogy őt nézi. Véletlen lenne, hogy közvetlen mögötte egy vadcseresznye bontogatta virágait, vagy éppen a természet ihlette meg a lányt, hogy ezen a helyen üljön le olvasni?
A szél erősödött, sötét felhők kúsztak feléjük Badacsony felől. Gergő bizonyára dacolt volna az elemekkel, de Miekó szedelődzködött, és tarka táskáját vállára dobva, elindult a part irányába. Légies járása, könnyed léptei hamar eltűntek a mólóhoz vezető úton. Hazafelé ballagva, Gergő azon mélázott, vajon mit szólnának haverjai, ha meglátnák egy ilyen lánnyal. Már azon is csodálkoznának, ha egyáltalán járna valakivel. Nem mintha kiállása nem lenne megnyerő, száznyolcvanas magassága és dús, barna hajkoronája jó pár lányt levenne a lábáról. Egyszerűen csak úgy hozta az élet, hogy amikor elkezdett érdeklődni a csajok iránt, egy erdészeti szakközépiskolába került, ahol kizárólag fiú osztálytársakkal áldotta meg a sors. Itt a Georgikonon pedig annyi a tanulnivaló, hogy nincs ideje ismerkedni – magyarázkodott olykor. Közelebb áll a valósághoz az a tény, hogy Gergő kissé félénk típus. Nyomban elbizonytalanodik, ha meglát egy lányt, aki tetszik neki. Elhatározta, hogy másnap is felkeresi a parkot ebben az időben, és ha a gondviselés úgy rendezi, hogy ott lesz Miekó, mindenképp megszólítja.
Az a bizonyos „gondviselés” romantikus forgatókönyvírónak bizonyult, mert ott találta a lányt. Egészen más ruhakölteményben tündökölt, de még ugyanazt a regényt olvasta.
– Szia – köszönt rá, mint aki csak udvariasságból köszönget vadidegeneknek.
– Szia – nézett fel a lány egy pillanatra.
Ezzel le is zárult a diskurzus. Gergő ezúttal a szemközti padon foglalt helyet. Úgy érezte, valamivel közelebb került a lányhoz. Ezen a napon már nem tervezett újabb lépéseket tenni, nehogy még valaki zaklatónak gondolja. Szívét melegség járta át, amikor – egy óra elteltével – Miekó elindult, és mosollyal az arcán, biccentett feléje.
A következő napon Gergő odáig merészkedett, hogy megkérdezte a lányt, milyennek tartja a regényt. Miekó szívélyesen, ám meglehetősen röviden felelt:
– Köszi, nekem bejön – majd ismét a betűk közé vetette magát.
Gergő ezúttal jóval közelebb, a hosszú padsor másik végébe ült, de hamar rájött, hogy feltűnő lesz innen bámulni szerelmét. Merthogy szerelmes lett, ehhez nem fér kétség, bár még vonakodott bevallani önmagának.
– Mindjárt végzel vele... Azért holnap is jössz? – kérdezte, miközben érezte, hogy füle vége elvörösödik.
– Ha szép lesz az idő, mindenképp.
Hangja, mint a pacsirtáé – állapított meg Gergő – bár erdész létére, fogalma sem volt, milyen hangon csiripel az említett madárka.
Ahogy teltek a napok, Gergő úgy érezte, egyre közelebb kerül a lányhoz és egyre távolabb egy sikeres dendrológia vizsgához. Ennek ellenére, vidáman indult a parkba, azzal a szándékkal, hogy egy próbát tegyen Miekó hazakísérésére. Legvérmesebb vágyai közt felsejlett még egy kézfogás eshetősége is. Később ezt elvetette, mert kapcsolatuk ebben a szakaszában túl korainak ítélte. Hanem a lányt nem találta szokásos helyén. Mitévő legyen? – töprengett. Kisétált a mólóhoz, hátha ott több sikere lesz. A tóparton megsimította a tavasz illata, mélyet sóhajtott. Miekó sehol. Visszagyalogolt a padhoz és türelmesen várt, de semmi. Csak egy arra őgyelgő közterület felügyelő nézett rá összevont szemöldökkel, ezért előkapta a tankönyvét, hogy ne tűnjön csavargónak, és várt. Az ostorlámpa kigyulladó fénye döbbentette rá, hogy ma már nem jön Miekó.
Múltak a napok, de a lánynak még hírét sem hallotta, pedig kiterjedt nyomozást folytatott, hogy megtudjon róla valami használható információt. Béla bácsi, a vegyeskereskedésében szokta látni a „Japán mániás” lányt, de szerinte „csak egy gyüttment, talán hévízi lehet”. Gergőben megszületett az elhatározás: a nyomozást Hévízen folytatja. Bérelt egy biciklit és nekivágott a hét kilométeres távnak. Hol kezdi majd az kutatást? – mélyedt gondolataiba –, amikor egy zebrán hajtott át, ahogy ezt gyalogosként megszokta. Ekkor egy tűzpiros Honda kisautó érkezett balról. Csak a gumik rémisztő sikolyát hallotta, a becsapódás reccsenő érintésére már nem jutott el a tudatáig.
Ha kíváncsi vagy a novella végére itt megtalálod. (Sorry)
 |
| A novella bekerült a Marysol kiadó legjobbjai közé 2022-ben. |
