Mi a fenét keresek én itt, tök egyedül? Az osztálytársaim feltüzeltek, hogy mekkora buli lesz a Hajógyári-szigeten, aztán egyik sem jött el. Pedig ők a nagy fekete bárányosok. Na mindegy, próbálom jól érezni magam, előremegyek pogózni, ha vége lesz a Bizottság koncertnek és eloszlanak onnan a bölcsészek.
„Támadás! Egy, kettő, három!
Süket füleket döngetek én,
nem értik meg sokan a zeném.”
Vicces ez a Feró a „nemzet csótánya” feliratú pólóban. Kár hogy nincs hangja a csávónak, pedig a szövegei egész jók. Na, végre! Kezdődik a Mobil.
„A régi zene még mindig szól,
Sokáig éljen a rock and roll!”
Hát ez a kis szépség mit keres itt a dühöngőben? Milyen jól mozog, pedig Alföldi papucsban nem könnyű így csörögni! Ez a séró! Csavaros loknijai úgy tornyosulnak a fején, mint esztergapad alatt a fémforgácsok. Kiveszem azt a fűszálat, ami közéjük ragadt. Upsz!
– Mit csinálsz?
– Semmit, csak egy fűszál tapadt a hajadra.
Basszus, vörösödik a fülem. De ciki. Úgy tűnik, nem akadt ki. Önfeledten énekli, hogy „Örökmozgó lettem, nem állok sohasem”. Jól áll neki ez a rojtos szárú farmer. Bencsik Samu fergeteges szólóba kezd.
– Ez kurva jó, nem?
Tényleg tőlem kérdezi?
– Ja, nagyon pite.
Komolyan? Ez a lány gyakorlatilag leszólított csillogó szemekkel, erre te annyit mondasz: nagyon pite? Nyugodtan jelentkezhetek modellnek, ha a balfaszság szobrát faragják. A következő lehetőséget nem szalasztom el. Legjobb lesz, ha én is táncra perdülök.
„Elkopik a bőrnadrág
A hosszú hajat levágják
Meghíznak a rockerek
Akkor is ilyen leszek”
Ez bejött, már fogjuk egymás kezét, úgy forgunk körbe-körbe. Huncut fekete szemeit le sem veszi rólam, úgy énekli:
„Eltűnik a diszkóláz
Összedől az üvegház
Ágyamban már kisgyerek
Akkor is ilyen leszek”
– Egyedül vagy?
– A barátnőmmel jöttem.
– Hogy hívnak?
– Emma.
Minden porcikája mosolyog ennek a lánynak. Virágmintás pólója a testéhez tapadva próbálta felitatni az izzadságot.
– Honfoglalás. A kedvenc számom. Kár, hogy nem látok semmit a színpadból.
Most jött el az én időm.
– Pattanj fel a nyakamba, és te leszel a legmagasabb!
Puha combjai a fülemnek feszülnek, alig hallom Tunyogi énekét, de nem bánom. Akár az egész fesztivált kibírnám ebben a helyzetben.
A P. Mobil elszívta az utolsó cigarettáját, már ródok serénykednek a színpadon.
– Most már muszáj visszamennem a barátnőmhöz. Talán még összefutunk, szia.
Ezt nem hiszem el. Eltűnt a rockerek tömegében.
– Tamás vagyok – kiálltok utána, de hiába.
Hogy fogom Őt észrevenni ebben a sötétben? Hátra megyek a rétre, esetleg ott találom a barátnőjével. Elüvöltöm magam:
– Emmaaa!
Semmi.
***
– Idén is lesz fesztivál a szigeten. Jössz, Tomi?
– Tavaly is megszívattatok, senki nem volt ott a megbeszélt találkozón.
– Jó, de ez most egy szuperkoncert lesz Skorpióval, Eddával, Korállal, meg egy csomó pite bandával.
Pite? A ’80-as fesztivál és Emma jut eszembe. Bájos pofija beleégett a retinámba. Talán mégis ki kellene mennem, hátha Ő is ott lesz!
– P. Mobil játszik?
– Alap.
Ekkora tömegre nem számítottam. Órákig tart, míg átjutok a hídon. Több tízezren jöttek ki megnézni a bandákat, pedig ötven forintot kell leszurkolni egy jegyért. Mindegy, bejutottam épségben. Most már csak egy aprócska leányzót kell megtalálnom ebben az embermasszában. Feljöttem a dombtetőre és innen keresem a puli frizurás végzetemet. A halántékomon érzem a pulzusomat, amikor egy táncoló kislányt pillantok meg a vaskordon közelében. Akár Ő is lehet. Odamegyek. Mint kés a hajban, vágok át a tömegen, de sajnos ez a haj még csak nem is hasonlít Emmáéra. Mindjárt kezd a Mobil, mi tévő legyek? Az összes kéz a magasban, így lehetetlen kiszúrni bárkit is a tömegben. Nem kockáztathatok, jöhet a B terv. Elindulok a kijárat felé. A hídnál talán átfésülhetem a tömeget. Egy félrészeg fazon cigit lejmolna tőlem, miközben farzsebéből kikandikál egy megkezdett doboz Symphonia. Hobóék még a ráadás számot énekelik, de már özönlik a sokaság. Ez így nem lesz jó. Felmászok a híd vastraverzére, hogy jobban lássam az embereket. Kitágult pupillával pásztázom a tömeget, de semmi. Már egy órája állok itt, mint valami hülye, akit felkapott a szél, és idetapasztott az állványzathoz. Ritkul az emberáradat, feladom...
– Tamás? – hallok egy vékony hangot alulról.
Minden porcikám elzsibbadt, a hátamat ezernyi borsó bizsergeti. Leugrom.
– Emma!
Számtalan variációt kipróbáltam, mit fogok mondani, ha egyszer újra látom, de most belém fagyott a szó. Nemes egyszerűséggel átölelem. Visszaölel.
***
– Apa, vegyél fel a nyakadba! Semmit nem látok.
Azért jöttünk a Tabánba, hogy a hegyoldalról a család legkisebb tagja is jól láthassa kedvenceit, de a lányom imád a nyakamban feszíteni, én meg imádom őt, szóval nincs sok választásom.
– Pattanj fel! – hajolok le a kócos, kis fejéhez, ahol a rakoncátlan fürtök pajkosan göndörödnek egymásba. Kihúzok egy beleakadt fűszálat, majd felegyenesedünk. Emma belém karol. Le sem tagadhatnák egymást. Összemosolygunk, és együtt énekeljük:
„Gyere, gyere ki a hegyoldalba,
Neked játszik ott egy rock'n'roll banda.
Gyere, gyere, gyere, várok rád!”
 |
| A novella első helyezett lett a Beatkorszak könyvek 2023-as pályázatán |
