Egy független író, aki az írás szeretete miatt választotta időtöltésül ezt a hobbit (merthogy Magyarországon, a kilencven százalék nem tud megélni csak az írásból), fejlődésének fokmérője lehet, ha irodalmi pályázatokon méretteti meg magát. Ilyenekből szép számban lehet találni a neten, minden évben. Legegyszerűbb, ha belépünk egy releváns Facebook csoportba, vagy a könyvmolyok oldalán figyeljük a kiírásokat.
Ha az írásunk színvonalát megfelelőnek értékeli a zsűri, bekerülhetünk egy antológiás kötetbe, amit aztán büszkén kitehetünk a könyvespolcunkra. Vigyázat, ez nem minden esetben jelenti, hogy valódi értéket képvisel a művünk. Számos olyan kezdeményezésbe belefutottam, hogy a pályázat kiírója azt az üzleti modellt képviselte, hogy csak nevezési díj fejében fogadja be a pályaművet. Ez csak egy-két ezer forint, tehát még a lelkes amatőröknek is megéri befizetni. Utána mindenféle szöveggondozás nélkül kerülnek be az alkotások egy puha kötésű, gyenge minőségű papírra nyomott könyvbe, hogy a költségeket minimalizálják. Az ilyen válogatásokba a legtöbb pályázó novellája (verse) bekerül, mert ha mindegyik szerző vásárol legalább egy kötetet, már megtérült a beruházás. Ha vesz belőle a rokonoknak is ajándékba, már tiszta haszon. Olyannal is találkoztam, hogy a könyvet csak a díjkiosztón lehetett megvenni, amiért további ezer forint belépődíjat gomboltak le a delikvensekről.
Legtöbb esetben feltörekvő kiadók írnak ki irodalmi pályázatot abban a reményben, hogy rábukkanhatnak egy csiszolatlan gyémántra, akivel később leszerződhetnek, és profitot termel nekik. Itt már komoly szerkesztők veszik szemügyre az írásokat, de értékelésüket igencsak befolyásolja, hogy milyen zsánerben mozog otthonosan az író. Hiába erős valakinek a szókészlete, és kreatívan fűzi össze a mondatcsokrokat, ha a témája nem eladható manapság, akkor esélye sincs a legjobbak közé kerülni. Azt is megfigyeltem, hogy sokan a szerző életkorára is kíváncsiak, gondolom azért, mert egy tehetséges nyugdíjasba már nem akarnak pénzt és energiát fektetni.
Ha már itt tartunk, a nemek és korosztályok megoszlása teljesen hektikus. Azt figyeltem meg, hogy fiatal reménységek (vagy inkább reménykedők) között több a lány, míg a nyugger íróknál férfi dominancia tapasztalható. Ennek tulajdonképpen nincs jelentősége, mert az egészen fiatalok között is feltűnik olykor kiváló írás, míg a tapasztalt korosztálynál találkoztam már olyan fogalmazással, amire egy gimnáziumi magyar dolgozatnál is csak négyes alát adna a tanár.
Végül léteznek államilag támogatott projektek, vagy lelkes irodalmi társulások, folyóiratok, akiknek a tagság dobja össze a működéshez szükséges pénzt. Ha egy ilyen pályázaton sikerül helyezést elérnünk, akkor kezdhetjük csak elhinni, hogy szintet léptünk. Amikor először nyertem meg olyan pályázatot, aminek a fődíjához ötvenezres pénzjutalom is járt, már majdnem elhittem magamról, hogy író vagyok. Ha egy ilyen pályázat alkalmával "felfigyelnek" ránk, nyugodtan bombázzuk, a folyóirat gazdáját írásainkkal. Nagyobb eséllyel kerülünk be a kiadványba, mint outsiderként. És, hogy miért jó ez? Aki folyamatosan publikál (akár online is) ismert lapokban, nevet szerez magának, és ha egyszer regényt adna ki, hamarabb szóba állnak vele a kiadók. (Vagy nem, de ezt talán majd egy másik cikkben fejtem ki.)
